6. Első nagy vita

Belépve Mancsot pillantottam meg, aki kényelmesen feküdt ágyamon.  Fáradtan vettem le magamról ruhámat, majd félre dobtam, s az ágyhoz sétáltam.

Mancs rögtön felkelt, és mellém dörgölőzött. Simogatni kezdtem végül, egyenletes dorombolásától majdnem álomba szenderültem, mikor szemeim kipattantak, s eszembe jutott, ha már pizsamába nem is öltözöm át, de a sminkemet le kell mosnom! Vonakodva lépkedtem fésülködő asztalomig, majd ott bőröndömből elővéve a hozzá szükséges dolgokat, gyorsan eltüntettem arcomról a mázat. Jobban belenéztem az előttem lévő tükörbe,de nem az nézett vissza, mint amire számítottam. Smink nélkül, meglátszott, hogy valami nincs rendben. Az arcom beesett, szemeim karikásak voltak, szám kirepedezett, s körülötte piros volt. Megviselt anyám elvesztése, és apám hirtelen berobbanása életembe. Meg Perrie-é. Hihetetlen! Nem sokáig gondolkodtam, inkább nyugovóra tértem. Az ágy kellemesen puha volt, a takaró és párna pedig meglehetősen vastag, tekintettel Decemberre. Elengedtem egy enyhe mosolyt, mikor megéreztem azt az illatot párnámon, mint Perrien. Szemeim lecsukódtak, de nem sokáig aludhattam, mert halk beszélgetés csapta meg fülem. Úgy hallottam Zayn is haza ért.
-Harry! Állj meg addig a lábadon, míg bezárom az ajtót! Ó hogy az a..-szitkozódott apám. Harry? Mit keres ő itt? Lassan és bizonytalanul bolyongtam el ajtómig, majd ahogy kinyitottam megpillantottam egy dülöngélő fürtös fejű férfit.

-Helena!-szólított meg apám. Felé néztem-Bocs, hogy felkeltettelek.-motyogta, majd barátja hóna alányúlva a kanapéig tántorgott vele.-Oh. Kicsim! Helena felkeltenéd? És amúgy meg... Miért vagy te fehérneműben?-figyelmen kívül hagytam kérdését, és Perrie-hez léptem, majd keltegetni kezdtem őt. Nyöszörögve, de felkelt, végül egy puszit nyoma Zayn arcára szobájukba lépdelt. Én sem tettem mást, ott hagytam szenvedő apámat, és a berúgott barátját. 

*Másnap reggel* 

Bizonyosan sokáig aludtam volna, ha valaki nem kezd el öklendezni a mellettem lévő fürdőben. Köztudottan rossz alvó vagyok, így néha arra is felkelek, mikor Mancs leugrik az ágyról. Felkaptam a bőröndöm legtetején található melegítőt, és felsőt, majd a fürdőbe siettem megnézni ki az. Harry térdelt a WC kagyló előtt, s próbálta magából kiadni a maradékot. Sosem undorodtam az ilyentől, inkább segítségére siettem. Perrie egyik hajpántját fejére tette, majd hátát kezdem simogatni, állítólag ez segít. Fáradtan pillantott fel rám, valószínűleg mondani is szeretett volna valamit, de hívta a kényszer, újra hányni kezdett. Ezt még háromszor ismételte meg, majd felállt.

Szája kissé olyan volt, de látszott, mindjárt összeesik fáradtságában, és rosszullétében. Így megfogtam kezét és a csaphoz húztam őt, majd egy törölközőt bevizezve, megtöröltem arcát. Enyhe félmosoly jelent meg szépen ívelt arcán, majd szemei kezdtek lecsukódni. Nem hagyhattam hogy állva elaludjon, így egy kis vizet öntöttem arcára. Azonnal ,,felkelt" , s valami különleges düh lobbant szemeiben.
-Menj és aludj!-mondtam, és kimentem a konyhába Perriehez. Hallottam lomha lépteit mögöttem.

-Jó reggelt!-mosolygott a szőke. Bólintottam, majd a pultra ülve figyeltem ahogy pakolászik. Pár óra múlva már csak ketten ültünk a nappaliban.. Harry és én, na meg persze Mancs.Zayn és Perrie az esküvő dolgait intézték. Mindketten fáradtan, és nyúzottan. Nem sok idő kellett hozzá, s máris egymásnak dőlve aludtunk, ölünkben macskámmal.

5. Isaac

Teli hassal,és kicsit szédülve szúrtam fel a villámra az utolsó szem paradicsomot. Isaac jóval hamarabb fogyasztotta el a rendelését,és még én az utolsó falatokkal szenvedtem,ő addig mosolyogva kérdezgetett tőlem. Hihetetlen kisugárzással rendelkezik ez a srác,és valami eszméletlen a mosolya. Tanulandó,hogy milyen óvatosan,és érzéssel kérdez rá egy-egy személyesebb dologra,és nem feltétlenül várja el hogy válaszoljak,ha épp nehezemre esik. Amikor egy kicsit elfordítottam a fejemet,az nem azért volt mert nem akartam őt beavatni a kis,sajátos titkaimba,hanem azért mert szégyelltem az adott választ,vagy épp a sírás határán voltam. Olyankor finoman bocsánatot kért,majd egy vidámabb téma felé terelődtünk. Ha összegeznem kellene az estét,azt mondanám hogy szívesen megismételném. Valahogy megnyugtató ahogyan beszél hozzám,és hogy ő tényleg átérzi azt,ami én keresztül mentem,vagy éppen megyek,és nem csak úgy oda mondja hogy „Ja,igen,hé..szereted a hokit?” Amikor a vacsorámat leöblítettem egy pohár vízzel,hirtelen nagyon tele lettem. Igen,egy tál salátával is eltud telni az ember..soha nem értettem hogy a férfiak hogyan tudják magukba préselni azt a sok ételt amit maguk elé kapnak. Mindenesetre ma már nem akarok több ételre nézni.

Fizetni készültem,amikor Isaac óvatosan megfogta a kezemet,és vissza helyezte az ölembe,jelezvén hogy ne legyek ennyire ostoba,hisz ő fizet. Tetszett ez a gesztusa,bár úgy hiszem hogy ez egy alapkövetelmény,hisz a filmek,mesék is csak ilyen aranyos jelenetekkel vannak tömve. Így a cuccomat összeszedve,illedelmesen megköszöntem a vacsorát,és hogy szerzett nekem egy ilyen remek estét.Amikor felálltunk az asztaltól,nagyon nehéznek éreztem a testem,és éreztem hogy valami nagyon nincs rendjén odabent…Kicsit émelyegni kezdtem,de a kísérőm megfogta a kezem,és a kocsi felé vezetett. Hálás voltam neki amiért segített,és nem kiáltott fel hogy „Csak ki ne dobd a taccsot!” Amikor a főútra érkeztünk,Isaac aggódóan rám nézett. -Minden oké? – mosolyodott el. - Persze! –néztem rá,majd egy mosollyal nyomatékosítottam állításom. – Csak azt hiszem,a hirtelen jött változások,most itt pecsételődnek meg. - Hazaviszlek. – jelentette ki. – Merre laksz? A kérdésén elcsodálkoztam. Merre lakok? Egy napja se vagyok Londonban,és máris eltévedek. Remek. - Merre lakok? – ismételtem meg a kérdést. – Hát,tudod,ma érkeztem Londonba,és még nem volt időm megfigyelni hogy hol fogok élni. A kijelentésemen felnevetett,de amikor látta hogy nem viccnek szántam,egy kicsit elkomolyodott. Ekkor döntöttem úgy hogy felhívom Zayn-t,akarom mondani apát,és megtudakolom hol is lakok. Az említett személy úgy a 8.-ik csörgése felvette a telefont,és „enyhén” alkoholos hanggal üdvözölt. - Hey! Hol vagy,Drágám? - Üm..apa? Melyik utcán van a házatok? A házunk? - javítottam ki magam. Ezzel úgy érzem még meg fog gyűlni a bajom. - King Street 152. – köhintett egyet,majd hozzá tette. – Minden rendben,ugye? - Miért ne lenne? Csak épp hazafelé tartok,és nem tudtam merre is van az a haza. – magyaráztam. Zayn még pár alapvető kérdés feltétele után letette a telefont. Isaac mosolyogva figyelte a mozdulataimat,amint elraktam a telefont,és egy kulcsot kerestem amivel bejuthatok majd a házba. - Apád nagyon félt. – állapította meg. - Ez amolyan jó fejség. – reagáltam le. – 1 év múlva megismer. - És,talán..nekem is lehetne egy ilyen lehetőségem? – tette fel a kérdést,amint bekanyarodott az adott utcára. - Szeretnéd? – vigyorogtam rá.

Azért egy kis büszkeséggel töltött el hogy 1 nap alatt már találtam egy olyan embert,akinek számíthatok a barátságára,és ha úgy van,bármikor telefonálhatok,írhatok neki. Miután felírtam egy darab gyűrött lapra a telefonszámomat,újra megköszöntem az estét,és hogy megmentett a sok 30-as pasi köréből. Kiszállás előtt egy kicsit haboztam hogy adjak-e neki egy puszit,vagy valamit búcsúzás képen,de úgy ítéltem meg hogy pár órás ismeretség után,talán még nem kéne. Így egy öleléssel ajándékoztam meg őt,majd a házunk felé vettem az irányt,ahol égtek a lámpák. A kapu nyitva volt,és az ajtó is alig volt becsukva. Kezdetben megijedtem,de amikor megláttam kidőlve Perrie-t a kanapén,miközben a cipői a bejárati ajtó előtt hevertek,és a kulcsa,a táskája a nappaliban szana-szét hevert,akaratlanul is elmosolyodtam. Legalább neki is jól sikerült az estéje. Kikapcsoltam a nappaliban halkan szóló TV-t,majd a fotelben talált pokróccal betakartam Perrie-t,és az új szobám felé vettem az irányt…

4. ...Rossz vég!

Ez kihívás volt számomra. Megigazítottam festett vörös lobboncomat, s határozott léptekkel indultam a piros-füstös fényben úszó pult felé. Nem is én lennék, hisz.. Mikor már majdnem ott voltam megbotlottam, egyensúlyom elmenekült, kezeim a pult szélébe kapaszkodtak.  

A srác nevetni kezdett. Jó ízűen kacagott bénázásomon. Én pedig durcásan ültem fel a vele szemben lévő bárszékre. (Persze most már figyeltem, s szorosan magamnál tartottam egyensúlyom.)

-Ne haragudj.-nézett rám őszinte fél mosollyal. Megvontam vállam, majd zavartan rá emeltem tekintetem.-Látom megbántottalak..Mit szólnál, egy kiengesztelő italhoz?-kacsintott. Kezébe vett egy poharat, letette elém, majd elkezdte elkészíteni.-Tessék.-szúrt bele egy fekete szívószálat.-Csak neked.-mosolygott majd pont mellkasom elé tolta.

-Köszönöm!-mosolyogtam, majd belekortyoltam. Elképesztő izé volt. Úgy éreztem rögtön innom kell még, még, még.-Ez.. Nagyon finom!-dicsértem meg.

-Nincs az ital lapon.. Ez a koktél különleges.. Mint te!-kacsintott megint,és állát kezére támasztva hajolt közelebb hozzám. Én is ezt tettem.-El árulod a neved?-kérte gyerekes csíntalansággal szemeiben. Bólintottam, hátra dőltem, s egy újabb kortyot ittam a tökéletes koktélból.

-Helena.-szólaltam meg végül.-És te..?-próbáltam kitalálni nevét.

-Isaac! Dolgozz ne csajozz!-kiáltott ki egy kopaszodó kövér férfi.

-Ó..Örvendtem Isaac, de azt hiszem nekem most mennem kell! Később.. Találkozunk!-kacsintottam, majd óvatosan, kezemben a koktélommal leereszkedtem a bárszékről, és újra apámék fel vettem az irányt.

-Hát haver..-kezdett volna bele Liam mondandójába, mikor megálltam asztaluk előtt.-Szia Helena.-mosolyodott el, majd beljebb csúszott, hogy én is elférjek.
-Mizu?-nézett rám nagy szemekkel Niall.-Mi ez?-vette ki kezemből. Én csak nagy hitetlenkedő szemekkel pillantottam rá.
-Koktél!-vettem el tőle, majd belekortyoltam.-Nagyon finom.-mosolyogtam rá, majd elmeséltem neki hogy hogyan is kaptam én ezt.
-Ó.-nevetett fel.-Isaactől? Harry!-szólt oda a fürtösnek.-Isaac befűzte Helenát.
-Álj.. Honnan ismeritek ti őt?-értetlenkedtem.
-Ó.. a Jóképű Pultos srác, az unokaöcsém..-mosolygott rám Harry. Megforgattam szemeimet, meg inkább hátra dőltem, s magamban szitkozódtam. Hát persze! ,,Ismerősöké a hely"-jutott hirtelen eszembe Zayn, akarom mondani apa egyik mondata. Miért nem vettem le ebből?-Ki a helyesebb, én vagy ő?-kérdezte  a Fürtös miközben helyet cserélt Liammal. Nem válaszoltam csak ideges pillantást vetettem rá.
-Nem gondolhatod komolyan Harry..-hangsúlyoztam ki nevét.-Hogy majd pont neked.. annak az embernek akit pár órája ismerek, és az apám barátja.. Na majd pont neked mondom el ezt. Nem.. Nem fogom!-csaptam le a koktélos poharam az asztalra.
-Ne hisztizz!-szólt rám Louis. Kérdőn, és hitetlenkedve pillantottam kék szemibe. Megrázta fejét és inkább vissza fordult Zayn felé. Elképedve meredtem a társaságra. Hogyan kerültem én a sok sznob közé? Megráztam fejem, elhagytam az asztalunkat. Visszalépkedtem a pulthoz.
-Helena!-szólt oda távolabbról Isaac. Felé fordítottam fejem.-20 perc és végzek!-kacsintott. Bólintottam, majd apámhoz vettem az irányt. Nem érdekel, hogy, vagy miért, de a ma estét Isaac-el akarom tölteni.
-Zayn.-álltam meg mögötte. Összerezzent majd hátra fordult.
-Igen Helena?-mosolygott rám, viszont mosolya mögött látszott, én vagyok az utolsó személy a földön akivel társalogni szeretne. Arcomon, egy tized másodpercre átfutott egy szánalmas fintor, majd visszavettem magamból és nem löktem a fejéhez undorító szitkokat.
-Elszeretnék menni. Nem érzem jól magam, öm.. szédülök!-támasztottam meg magam a székén. Hirtelen nagyon ideges lett.
-Haza viszlek!-mondta, s elkezdett felállni.
-Nem szükséges!-szólalt meg valaki mögülem. Nem néztem hátra, már tudtam, Isaac az.-Szívesen megteszem!-mosolygott.-Szia Harry!-köszönt vissza unokabátyának.
-Tényleg haza vinnéd?-csillant fel apám szeme. Ilyen gyorsan lepasszol? Isaac nevetve bólintott, majd kezét derekamra téve, "segített kitámolyogni". Amint ki értünk el elengedett.
-Nagyon rosszul vagy?-mosolygott rám szarkasztikusan.
-Igen.. Haldoklom!-nyújtottam ki nyelvem.-Menjünk innen!-váltottam komoly hangnemre. Bólintott,s a kocsija felé irányított.

  Kinyitotta előttem az ajtót, beültem, s ő is ezt tette.
-Szeretnél enni valamit?-kérdezte. Bólintottam, majd rögtön a rádiót kezdtem figyelni. De itt nem volt semmi érdekes. Pár percen belül megérkeztünk egy kicsi, de takaros étterembe. Isaac kiszállt, át sétált az én oldalamra, kinyitotta az ajtót, majd besétáltunk.
-Jó estét!-jött oda hozzánk egy pincér miután leültünk.-Az étlapot itt találják,-mutatott az asztal közepén elhelyezkedő fekete bőrmappára.-Addig is míg nem választanak, hozhatok valamit inni esetleg?-mosolygott kedvesen, mi pedig rendeltünk, két kólát. Mára elég volt az alkoholból.
-Tengergyümölcsei..-mondta, szinte nyáladzva Isaac. Elmosolyodtam rajta, majd én inkább egy Görög salátát rendeltem. A pincér bólintott majd elment.
-Görög saláta?-mosolygott rám.
-Igen. Nagyon finom.-mondtam magyarázat képpen.
-Mesélj magadról.-kérlelt. Hirtelen nagyon sebezhetőnek éreztem magam ettől a kérdéstől. Idegesen hátradőltem, kezeimet összefontam magam előtt.
-Mit szeretnél tudni?-kérdeztem feszülten.
-Miért voltál srácokkal?-csillant fel szeme. Első kérdése telibe talált.
-Hosszú.-néztem el mellette.
-Időnk mint a tenger.-mosolygott, majd hátra dől, hogy a pincér letehesse elé a tányért, majd elém is.
-Hát..-kezdtem el.-Anyámmal éltem, azt sem tudtam ki az apám. Aztán anyám most meghalt. És kiderült hogy..-itt el akadtam. Hisz, arról szeretnék beszélni hogy ki az apám, de még én sem fogtam fel.-Hogy Zayn az apám..-mondtam ki végül. Szemei meglepettségről árulkodtak, de tartotta magát én nem kérdezett vissza hogy Jól hallotta-e?
-Így már világos.-mosolygott.-Egyél!-mondta nevetve és felém tolta a tányéromat. Bólintottam, majd enni kezdtem.

3.rész. Jó kezdet...

-Harry vagyok!-mosolygott az ajtó másik felén,az idegen. Kinyitottam az ajtónkat, majd hátrébb lépve vártam, hogy belépjen.
-Helena..-bólintottam, majd érdeklődve figyeltem az előttem tornyosuló testet.
-Hel..Ki?-értetlenkedett, majd végig mért.
-Zayn..-böktem fejemmel a szobájuk felé-Az apám.
-Szóval te vagy a lánya.-próbálta feldolgozni azt amit mondtam.
-Okos kisfiú.-simítottam végig arcán majd ingadozó lábakkal indultam összefogni hajamat. A kefe gyorsan simított végig vörös lobboncomon.
-A lányod? Haver.. Ez a csajszi 16.. Te meg 32.. ami azt jelenti hogy..-hallottam oda lentről Harry rekedtes hangját..elsőre elég minden lében kanálnak tűnik..
-Harry..kérlek..a legénybúcsúmra készülünk...ez az egész olyan új még nekem..-válaszolta Zayn,majd egy hangos kulcscsörgésre lettem figyelmes,amiből arra következtettem hogy indulunk. Vállamra vettem a táskámat,és a magassarkúmban bizonytalanul indultam meg a lépcsőn.Oda lent feszültnek tűnt a levegő,kezdtem magam úgy érezni mint egy kívülálló..nem véletlenül..Számomra is felfoghatatlan ami velem történik...2 hete még egy poros,rozoga épületben ültem,amit Otthonnak neveznek..aztán jön a levél,miszerint Londonba költözök...az apámhoz..aki a világ leghíresebb együttesének a volt tagja...gyors ez nekem...
- Szívem! - mosolyodott el Zayn!- Hol jártál? - utalt,hogy egy kicsit elkalandoztak a gondolataim.
- Minden rendben! Induljunk...ha csak nem akarod lekésni a bulid. - veregettem meg a vállát,és kiléptem az ajtón. A ház előtt két sötét kocsi  állt,így kevés esélyt adva arra hogy az amúgy is sötét környezetben megtudjam hogy melyik az apám kocsija. Találomra elindultam balra,hisz szimpatikusnak tűnt a nagy,terepjáró szerű kocsi...Zayn hangját hallottam,ahogyan rám szól hogy "Másik irány!" Automatikusan elindultam a másik irányba,és beülve a kocsiba kellemes hegyi légfrissítő illata csapta meg az orromat. Becsaptam az ajtómat,és figyelmesen néztem végig ahogy az apám elindul a kocsi felé,és beül mellém. A motor beindult,és lassan kikanyarodtunk a zajos,és tömött főútra. Az előttem lévő tükörben láttam ahogy hátunk mögött Harry siet utánunk...Kicsit kezdtem feszülten érezni magam a csendben,de amikor megláttam a retró rádiót,azonnal felcsillant a szemem. Végighúztam rajta az ujjaimat,és Zaynre néztem,aki bátorítóan elmosolyodott.
- Szép darab! - szólalt meg.
- Kevés ez a szó rá..-mosolyogtam rá.
- Figyelj,tudom hogy új neked ez az egész..hidd el,nekem is. De kérlek próbáld meg magad jól érezni!
- Meglesz! - mondtam neki,hogy egy kicsit lenyugtassam. Ez az egész olyan abszurd...Hisz ki örülne annak hogy az esküvője előtt megjelenik egy lány,azzal az állítással hogy ő az apja..
- Köszönöm! - kanyarodott le egy utcába,és egy meglehetősen hangos bár előtt leparkolt.
- Egy bár? Egy bárban leszünk? - néztem rá...
- Mi a gondod vele? Ismerősé ez a hely,magyarul ingyen van...-magyarázott.
Nem mintha anyagilag annyira padlón állnál...gondoltam magamban,majd kikászálódtam a kocsiból,és elindultam a bejárat irányába. A hangos zene elsőre kicsit bántotta a fülemet,de beljebb érve hozzászoktak a füleim. Alkalmazkodva a zene ritmusára a lábaimat jobbra-balra mozgattam,és igyekeztem egy szabad asztalt találni. Zayn és Harry mögém lépett,egy eldugott asztal felé mutattak,ahol egy kisebb focicsapatnyi férfi nevetett,és ütögette egymás vállát. Feltételeztem róla hogy egy részük a banda volt tagjai,a többiek pedig szimplán nagyon jó haverok. Lassan indultam meg a hangosan hahotázó asztalhoz,ahol egy hatásszünet következtében mindenki kezet fogott velem. Illedelmesen bemutatkoztam,majd próbáltam nem feltűnő lenni,miszerint a legjobb barátjuk lánya vagyok,aki csak úgy a semmiből felbukkant..Zayn neki látott elmagyarázni élete legrosszabb döntésének következményeit...legalábbis szerintem az volt. Forgolódva néztem szét,jelezve hogy én már unom a sztorit,és valamit sürgősen találjanak ki a szórakoztatásomra,de amint ez a gondolat végig suhant az elmémben,a pult felé pillantottam..Kicsit sötétebb bőrű,sötét hajú srác törölgetett ott a pultnál...Beharapva a szám szélét,elhatároztam hogy nem fogok a sörszagban megrohadni,és én ma beszélni fogok azzal a sráccal. Megfogva az alkoholmentes koktélomat,megigazítottam a ruhámat,és az említett helyhez vettem az irányt. A pultos srác,felém fordítva fejét,egy csábító mosollyal ajándékozott meg..

2. A mindenféle búcsúk estéje..

Eljött az idő.. Lassan baktattam le az intézet portájára, a macskámért.
-Helena?-jött utánam egy nő. Bólintottam, majd a személyimet felmutatva levettem az asztalon lévő állathordozót.-Meg érkezett az apád.
-Remek..-suttogtam, majd a nő után indultam. Az igazgatóhoz vezetett.
-Mr. Malik, a lánya.-engedett előre. Az asztal előtt állt egy fekete hajú, bőrdzsekis... férfi. Zayn Malik. Az 5 éve feloszlott One Direction egyik szép fiúja.
-Heló.-intettem, majd a táskáimmal, s macskámmal kezemben be sasszéztam a kis ajtón.
-Szia.-mosolygott kedvesen, de mégis meglepődve. 16 év után megtudta hogy jéé! Van egy lánya.-Izé. a nevem Zayn Malik.. -nyújtotta felém egyik kezét.
-Helena.-fogadtam gesztusát, távolság tartó..-temettem el magamban új tulajdonságát. Végül lassan az egyik székbe ereszkedtem.
1 órával később már a kocsiban ültünk.
-És.. Hogy hogy hozzám kerültél?-törte meg a több perces csendet.-Amanda szülei?
-Tudod..-kezdtem ridegen- Attól, mert a vég rendeletben az áll, hogy anyám azért küld hozzád, mert szeretné hogy megismerkedjünk és azt akarja hogy mindig emlékeztesse rá valami.. Ez még nem igaz. Anyám szülei faszfejek..
-Hogy beszélsz?-csattant fel. Megvontam a vállam majd folytattam.
-Sosem szerettek, mert tönkre tettem az egy szem lányuk életet.
-Helena.-hüledezett.
-Elnézést.-mondtam egy csepp megbánás nélkül. Elképedve motyogott valamit, majd tovább hajtott.. Végül megérkeztünk. Egy nagy fehér kertes ház.. Szó nélkül pattantam ki, majd kezembe véve az állathordozót, és az egyik utazó táskámat befelé indultam.-Ha nem készítem ki őket elsőnek, később mindent engednek majd..-mosolyogtam..
-Menj csak be.-jött utánam Zayn. Szabad kezemmel lenyomtam a kilincset, s egy hatalmas nappali tárult elém. Minden fehér és barna. Ízléses ülőgarnitúra, előtte egy hatalmas TV. Könyves polcok, tele mindenféle könyvekkel.. A falakon képek. Róla, A bandáról, és egy szőke hajú nőről.
-Sziasztok!-jött elő egy szobából a nő.-Perrie vagyok!-mosolygott kedvesen majd megölelt.
-Helena-mondtam, majd kérdőn Zaynhez fordultam.
-Helena ő itt Perrie.. a menyasszonyom.
-Mid?-nevettem el magam.
-Menyasszonya, 5 nap múlva összehátasodunk!-nyomott puszit a szőkeség apám arcára.
-Hát.. Jól ide csöppentem..-suttogtam, majd a kínos csend elkerülése végett kivettem Mancsot ( a macskámat) hordozójából.
-Nézd.. Mi nem nagyon tudtunk felkészülni az érkezésedre..-magyarázkodott Zayn-Ezért így random ezt a szobát tudtuk előkészíteni.-nyitott be egy fehér ajtós szobába. Bent citromsárga barna, és narancs színek uralkodtak. Nem az én stílusom.
-Remek lesz..-tettem le egy kör fotelbe macskámat.
-Öm..Ő bent lesz?-kérdezte félénken Perrie.
-Hát remélem!-néztem rá. Bólintott majd a lány búcsújára hivatkozva elslisszant készülődni.
-Neked nem ma lesz az utolsó partid?-fordultam az ajtóban ácsorgó Zaynhez.
-De..Viszont.. Nem tudom hova.. Öm...Tegyelek.-felelte zavartan. Ez az ember az apám? Egy értelmes kerek mondatot nem nyögött még ki..
-Basszus.. Nem tudom fel tűnt-e..Apa!-hangsúlyoztam ki az utolsó szót,-De el leszek..-mondtam, majd a ruháimat ölembe véve bedobtam az üresen árválkodó szekrénybe.
-Hát..Gondolom. De a házat meg mutatnám.-tette kezét vállamra..
30 perc múlva már minden zegzugot kiismertem. Meglehetősen egyszerű lakás. Semmi labirintus érzés. Csak a falak, és egyenes folyosók. A régi házunk tele volt ki rejtekhelyekkel. Sok dísszel, lommal. Imádtam.. Hozzá kelessz szokni ehhez..
-Tehát. Ja. Ez a házunk.
-Látom..-mondtam már kissé ingerülten Alig pár órája vagyok összezárva ezzel az emberrel de már az idegeimen táncol..-Te nem mész készülődni?-próbáltam lerázni. Egyedül akartam maradni, a gondolatokkal, és Manccsal.
-De..-indult ki.-Viszont, te jössz velem? Vagy Perrie-vel?
-Veled megyek..-mondtam határozottan. Nem láttam esélyét hogy itthon hagyna.-Át öltözöm..-adtam tudtára, mehet..
-Rendben.. Én felhívom a srácokat.-suttogta, majd maga elé bámulva kisietett szobámból. Szomorúan kezdtem el pakolászni. Egy vad idegen emberhez költöztem, és ma még a legénybúcsújára is el kell vinnie.
*Zayn szemszöge*
Ez a lány.. Nem lehet az én lányom. Olyan szomorú, elvont, kedvetlen...
-Perrie! Szivem!-léptem be szobánkba.-Oh.. már kész is vagy? Hát.. Én viszem magammal Helenát.
-Rendben.. és Zayn!-fordult vissza az ajtóból-Sok sikert.. Szimpi a csaj, csak kicsit depis, hisz meghalt az anyja..-mosolygott, majd tűsarkújában kitipegett. Igaza lehet..
*Helena szemszöge*
Idegesen kapkodtam magamra a legelegánsabb ruhámat. Mi a francért megyek én is?  A fájdalmasan magas cipőmben siettem konyhánkba, s egy tálkát kutatva, adtam kaját Mancsnak. Csengettek.
-Helena! Ki nyitnád?-kiáltott ki Zayn. Persze.. Agrh.. Az ajtóhoz sétáltam majd a kukucskálón kinézve, pár barna fürtöt pillantottam meg...

1.rész. A mindent megváltoztató boríték...

Sziasztok! :)) Először is fontosnak érzem kiemelni azt hogy ezt a blogot ketten,a barátnőmmel írjuk..:)) Másodszor nagyon szépen köszönjük a feliratkozókat,remélem sikerül titeket kíváncsivá varázsolnom..:3 Nem muszáj,de azért pár megjegyzésnek is nagyon örülnénk,szóval ha lehet anélkül ne menjetek el.:)) Jó olvasást! xx Írok. 

*Zayn szemszöge* 

Félve,de mégis önbizalommal eltelve nyitottam ki a gyámügytől kapott levelet. Amikor megláttam hogy a nevemre szól,minden kétségem elszállt hogy talán csak félredobták,és nem is nekem címezték...A borítékkal a kezemben lassan,de mégis határozottan kezdtem el a házba sétálni,miközben a szemeimmel egy másik papírt pillantottam meg a borítékban. Teljesen összezavarodtam...Kínomban leültem a nappaliban található kanapéra,és a második lapot kezdtem tüzetesen olvasni. Szokásom,hogy a leveleket mindig a végéről kezdem,így leghamarabb azzal a névvel találom szemben magam akitől kaptam az adott levelet...Ám most a név,szíven szúrt..Amanda..Te jó ég! Fejemet még jobban a papírba temettem,és immár a tetejétől olvastam. Legelső mondatban ez állt: "Amanda Spick végrendelete". A hevesen verő szívem összeszorult. 
"Drága Szerelmem" 

Tudom,most fájó szívvel olvasod ezeket a sorokat,és eszedbe jutnak azok az emlékek amiken ketten,kéz a kézben mentünk át. Kérlek,olvasd el végig a levelemet,és gondolj arra hogy amikor ezeket a mondatokat olvasod,én már oda fentről szemlélem a világot. Emlékszem,mindig is vonzónak,és egy rendkívül intelligens srácnak gondoltalak. Amikor a vonzalom kölcsönös lett,úgy éreztem hogy megtaláltam a páromat,pedig csak 16 évesek voltunk..fiatalok,fiatalok és ostobák,akik egy üres szoba kellős közepén szeretkeztek...A búcsúzás soha nem tartozott a "Megoldom" kategóriámba...így volt ez akkor is amikor szó nélkül elhagytalak...a pletykákból visszahallva,nem,nem volt más rajtad kívül..nem csaltalak meg,és nem is szerettem ki belőled...szimplán nem akartam tönkre tenni az életed..de most,hogy az utolsó levelemet írom,szeretném ha megtudnád a tényleges okát a menekülésemnek...Biztosan emlékszel,amikor egy esős napon,bőrig ázva rontottunk be a szüleid házába..ahol csak mi ketten voltunk...elvilegben...mert mint később megtudtam reggelre már hárman voltunk...Zayn,azon az estén,amikor először feküdtük le,teherbe ejtettél..Szégyelltem bevallani magamnak is,a szüleimnek is,de legfőképpen neked. Pontosan tudtam mennyire fontos neked a karriered,a jövőd..amibe 16 évesen egy kisbaba nem fért volna bele...Ezért a kislányunkkal a hasamban elköltöztem...olyan messzire,ahol se te,se más nem talált rám...Helena-nak kereszteltem a lányunkat...Most,hogy kiderült már csak napjaim vannak hátra a betegségem miatt,szeretném ha Hel-t Te nevelnéd fel! Nem voltunk soha másra szorulva,de nem szeretném 16 évesen intézetbe adni...égi csapás lenne neki is,és én sem tudnék nyugodt szívvel eltávozni. A továbbiakban csak annyit kérek,hogy viseld gondját a lányunknak,és szeresd lányod ként,hisz te vagy az apja! Tudom,sok neked ez így..sok amit leírtam,és most kételkedve fogod a fejed..de a hír igaz,hogy meggyőződjek még egy DNS tesztet is készítettem,amit a gyámügynél tudsz majd megkeresni...Immáron szeretném elmondani hogy még most is,évekkel később is,tiszta szívemből szeretlek,és sajnálom hogy ennyi csalódást okoztam neked,de kérlek,nagyon kérlek,hogy szeresd úgy Hel-t mint ahogyan engem szerettél...Nem egy kényes lány,tudja mi a dolga,értelmes,de olykor makacs...Azt hiszem...az Apjára ütött!" 

Amanda. 

Prológus

Felhős márciusi délután volt. A két fiatal szeretetteljesen pillantott egymásra, majd belekezdtek.. Belekezdtek életük első szeretkezésébe egymással. Vad, szenvedélyes 2 órát töltöttek együtt, majd a lány haza ment, s soha többet nem találkoztak. Ekkor a fiatalok, még nem is gondoltak arra, 9 hónap múlva meglepetés érkezik..
***
16 évvel később...
-5 nap múlva itt az esküvőnk!-örvendezett Perrie.
-Bizony!-csókolta meg jegyese, majd felbontotta a kezében lévő borítékot...